Bepillantás egy bölcsőde életébe

Baby Bocsok Bölcsőde

Játékos angol a bölcsiben

2018. február 01. - Baby Bocsok

A nyelvtanulás korai szükségességéről megoszlanak a vélemények még a szakemberek között is. Sokan érvelnek azzal, hogy ugyan mi szükség van erre ilyen pici korban? Egy 2-3 éves gyereknek még nincs értelme nyelvet tanítani, hiszen úgyis elfelejti.

Mi itt a Baby Bocsokban úgy gondoljuk, hogy a gyerekek legfogékonyabb időszakában érdemes ezzel a területtel is foglalkozni, azaz 1-3 év kor között, amikor még nem tanulásként éli meg, hanem egy remek programnak. Gondoljunk csak bele a kétajkú szülők kisgyermekének helyzetébe vagy azokba a helyzetekbe, amikor a gyerek nagyon kicsi korban kerül egy idegen országba a szülőkkel. A picik sokkal hamarabb tanulják meg a nyelvet, a játszótéren vagy a bölcsődében, mint mi, szülők.

learnenglish_1.jpg

Megkérdeztük bölcsődénk angol anyanyelvi pedagógusát, Mártit is, hogy ő hogyan vélekedik erről?

Én napi szinten tartok gyerekeknek játékos angol foglalkozásokat, sok énekkel, mozgással, mesével és kornak megfelelő szituációs játékokkal tarkítva. Hiszek benne és több éves tapasztalatom is igazolja, hogy a nyelvtanulást minél fiatalabb korban kell elkezdeni. 

Ekkor még a gyermek játékosan, könnyedén, észrevétlenül sajátítja el az angol nyelvet mindenféle stressz és gátlások nélkül.  Mire a gyermek óvodába, iskolába kerül, már van egy angol alap tudása, amit bölcsis korban játékosan szerzett meg. Így az óvodában, iskolában is sikeresebb és magabiztosabb lesz a nyelvtanulásban.

 Az agyuk ekkor még olyan, mint a szivacs, csak úgy szívjak magukba a tudást. Így van ez az angol nyelvvel is. A mai világban elkerülhetetlen az angol nyelv használata a felnőtt életben. Minél korábban kezdik a gyerekek (akár 1-3 éves korban), annál nagyobb előnyre tesznek szert későbbi tanulmányaik, életük során.  Az angol nyelv ismerete magabiztosabbá teszi a gyerekeket és nyitottabbak lesznek más kultúrák iránt is. Nekem a legfontosabb célom, hogy megszeressék, természetes legyen a gyerekeknek az angol nyelv használata a mindennapi életben, és hogy merjenek megszólalni angolul.

Márti szavai alapján és saját meggyőződésünk szerint is biztatnánk minden kedves szülőt, hogy aki csak teheti, biztosítsa akár már pici korban a játékos idegen nyelvi fejlesztést. Erre mi itt a Baby Bocsokban lehetőséget nyújtunk, heti 3 alkalommal.

Bölcsődénk megüresedett helyeire várjuk gyermekeitek jelentkezését!

Részletek: info@babybocsok.hu és 06-70-546-2428

A bejegyzés trackback címe:

https://babybocsokbolcsode.blog.hu/api/trackback/id/tr1113623668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása