Bepillantás egy bölcsőde életébe

Az a bizonyos cumiügy!

2018. október 05. - Baby Bocsok

Rengeteg iskola és szakirodalom szól arról, hogy a cumizás jó-e vagy sem. Anyukák harcos csoportjai egymásnak feszülve képesek napestig érveket sorolni, hogy az ujjszopás, vagy a cumizás a jobb megoldás, de léteznek olyan szülők is akik mindkettőt eleve eretnek gondolatként tartják számon. Gyermekpszichológusunk és mozgásterapeutánk is amellett érvel, hogy érdemes – hacsak egy mód van rá – hanyagolni mindkettőt, hiszen mind a cumi, mind az ujjszopás fenntartja a szopóreflexet, és ez bizony hosszútávon komoly problémákat eredményezhet! Ebben a cikkünkben arra a helyzetre azonban keressük a megoldást, hogy mi a teendő, ha már benne vagyunk a problémában.

cumi.jpg

Az elhatározás

Ha gyerekünk cumizik és lassan elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy lépéseket tegyünk ennek fokozatos elhagyására, az más fél siker. Az elhatározás fontos tényező, csak nem szabad feladni, főleg akkor nem, amikor úgy tűnik, hogy csemeténk hajthatatlan és szemmel láthatóan falba ütközünk.

A megnyugvás

A cumizásról fontos tudni, hogy „természetes jelenség: arról szól, hogy bizonyos helyzetekben a gyermek azt az intimitást, nyugalmat idézi fel, ami a szopáshoz, illetve az anya közelsége nyújtotta eredendő biztonság-élményéhez kapcsolódik” /Csík Veronika, gyermekpszichológus/. Egyfajta nyugtató eszköz a kicsi számára, amihez nyilván ragaszkodik. Első törekvésünkként arra érdemes terelni a gyereket, hogy legyen képes más módon is megnyugodni, mint cumival. Nagy ölelés, összebújás anyával, szeretgetés, rongyi szorongatása stb. ezek mind, mind segíthetnek. Lényeg, hogy ne adjunk rögtön cumit a síró gyereknek, hanem mutassunk neki egy másik utat a vigasztaláshoz.

Csak alváshoz

Ha a mindennapokat már tudjuk úgy terelgetni, hogy napról napra, fokozatosan leépítjük a cumit, akkor megpróbálhatjuk a „csak alváshoz” szabályt bevezetni. Először érdemes csak a boltba elmenni cumi nélkül, aztán a játszótérre, végül kipróbálhatunk egy egész délelőttöt végigcsinálni a „nyugtatónk” nélkül. Ezen a ponton értünk el az első komolyabb sikerhez. Ez egy olyan büszkeség, amelyet már csemeténk is elújságolhat a mamának, barátoknak, gondozónéniknek, ez pedig olyan nagyon pozitívan hat majd az önbizalmára, hogy bizonyára tovább tudjuk terelni a siker felé vezető úton.

Betegségben

Sok anyuka elmesélése alapján a téli időszak is kedvező távlatokat nyit meg a cumimentes élet felé. Betegség szezonban, náthás, orrfolyós, orrdugulós időszakban is praktikus lehet leszokni, mert akkor jellemzően eleve kevesebbet használja a kicsi. Ilyenkor lehet a „de hát tegnap sem kellett a cumi, majd én idebújok hozzád” taktikát bevetni.

A teljes leszokás felé

Komolyabb távlatokat nyit meg a teljes leszokás kérdése. Abban a szakemberek teljes mértékig egyetértenek, hogy nem szabad a cumit csak úgy elvenni a kicsitől, mert akkor másban fogja keresni a nyugalmat, esetleg az élet más területére terjed majd ki az ebből eredő hiánya, bánata, frusztrációja. Dadogni kezdhet, szobatiszta gyerek újra bepisilhet, hisztissé, ingerlékennyé válhat. A siker titka, hogy a gyerek saját elhatározásából tegye le a cumit! Hogy idáig eljuttassuk az bizony sok-sok beszélgetéssel, győzködéssel, vagy akár meséléssel érhető el. Minden gyerek imádná „a kislányt/kisfiút, aki már nem cumizik” típusú történetekkel, amelyben valami csodás dolog történik vele. Ezeket a praktikákat lehet alkalmazni, lehet a gyerekre ezekkel egy kicsit hatást gyakorolni. A végső döntés úgyis az övé!

Télapó, húsvéti nyuszi, cumifa

Amikor elérkezettnek látjuk a nagy pillanatot, akkor lehet bevetni Télapót, Húsvéti Nyuszit, Rendőr bácsit és a többieket. Manapság divatos a cumikánkat cumifára akasztani, hogy a későbbiekben is meglátogathassuk és újra felelevenítsük, hogy „milyen ügyes nagyfiú/nagylány” már ő. Télapó is elviheti, de a Nyuszinak is odaajándékozhatjuk. A módszer előnye, hogy többet már biztosan nem hozza vissza és cserébe egy kis jutalom is jár érte. Erre az útra viszont már csak akkor vetemedjünk, ha szilárd az elhatározás a gyermek részéről.

Mindenkinek sikeres, cumimentes időszakot kívánunk!

További érdekes és hasznos cikkeink: https://babybocsokbolcsode.blog.hu/

„Nem akarok bölcsibe menni!”

A bölcsődei beszoktatás követően sok gyereknél eljön a „nem akarok bölcsibe menni” korszak. Teljesen tipikus reakció, amely a 4-6. héten jelentkezik, hiszen az első néhány hét könnyedén eltelik, az újdonság varázsa megszépíti azt! Sok babánál még az sem nagyon tűnik fel, hogy ANYA eltávozik a munkahelyére, mert az a sok érdekes játék, a gyerekek, a sok új helyzet teljesen elkápráztatja őket.

1-1,5 hónap után aztán szinte minden gyerkőc ráeszmél, hogy ez már sajnos mindig így lesz és megkezdődik a lázadás időszaka! Ez a néhány gyötrelmes hét sok szülő lelkét teszi próbára és automatikusan megkezdődik a megoldások keresése. Praktikus tanácsokat szedtünk most össze, hogy ez a nehézkes időszak könnyebben átvészelhető legyen.nem_akarok_kep.jpg

Magabiztosan

Fontos, hogy a gyerek érezze rajtad, hogy Te is egyetértesz a bölcsibe járás gondolatával és ne érezzen rajtad kétségeket. Akár a munkád, akár a tesó érkezése, akár más élethelyzet miatt tetted le a voksod az adott intézmény mellett, fontos, hogy érezze rajtad, hogy biztos vagy a döntésedben! Nem szabad megtorpanni, ha beadod a derekad és nem viszed be, akkor onnantól mindennap jönni fog az alkudozás. Csak határozottan!

Napirend

Sok reggeli sírás elkerülhető azzal, ha a picúr kialudta magát, pihenten és kisimultan indul a nap. Két fronton is segítheted magatokat ebben a folyamatban: egyrészt, este időben fektesd le a kicsit, hogy biztosan kialudja magát; másrészt, reggel kellj Te elsőnek! Magadra is jut időd, elkészíted a reggelit, összerakod a családot és utána csak az ébredező kis csomagra kell koncentrálnod. Hidd el értékelni fogja, hogy csak ráfigyelsz ebben a kis időben!

Motiváció

A megtorpanás időszakában nem bűn a gyerek motivációját tuningolni! Érdemes mindennapra valami apróságot kitalálni, ami felkelti az érdeklődését. „Gyere, induljunk, tudod a bölcsinél már vár a kutyus! Bölcsi után megyünk a mamához!” Általában minden gyereknek van egy kedves viszonyítási pontja a bölcsődébe menet, érdemes azzal is érvelni. Az én lányom egy trambulint szúrt ki magának a bölcsibe vezető úton, ezt mindennap megcsodáltuk. Amikor épp kedvetlen volt, ezt húztam elő a tarsolyból!

Bölcsin kívül

Töltsetek sok időt együtt hétvégén és bölcsi után is! Sétáljatok együtt, gyűjtsetek terméseket, fagyizzatok és a legfontosabb, beszélgessetek sokat! Legyen neki is egy kis „anyaideje”! A házimunkát most hagyd hátra, arra akkor is lesz időd, ha már stabilan beszoktatok a bölcsődébe. Hidd el, nagyon fogja értékelni!

Segítség

Ér segítséget kérni, és ami még fontosabb: ér azt elfogadni! A beszoktatás idejét követően akár a betegségekkel küzdötök, akár a megtorpanó lelkesedéssel, minden segítség jól jön. Örülj az anyósodnak, aki ebédet, sütit, pogácsát hoz, vagy csak épp beugrik a gyerekhez egy órára játszani! Értékeld a férjed, ha hétvégén kitakarít (akkor is, ha nem olyan alapos, mint Te)! Nem kell egyedül – olyan „anyukásan” – belehalni a feladatba, észre kell venni a jó szándékot! � Fel a fejjel Anyukák, Apukák! Az oviban már sokkal könnyebb lesz!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Baby Bocsok Bölcsődét, ahol most zajlik csoportjaink feltöltése! 

Jelentkezni lehet a még meglévő helyeinkre a következő elérhetőségen:  +36 70 546 2824

Kövessetek minket a Facebook-on is: https://www.facebook.com/BabyBocsokBolcsi/

 

Mi van, ha Apa szoktat be a bölcsibe?

A bölcsődei beszoktatás, - ahogy a CSED, GYED időszak is - hagyományosan az Édesanyákhoz kötődő intézmény. Még mindig tartja magát az az elképzelés is, hogy egy kisgyereket csak az Édesanyja tudja közösségbe szoktatni. Pedig ez nem így van, elvégre egy gyereknek két szülője van: Anya és Apa. Szerencsére egyre több helyzetben találkozunk már azzal a felállással, hogy valamilyen oknál fogva Apa vállalja magára ezt a szerepet! És ez jó! Lássuk miért? A Baby Bocsok Bölcsőde vezetőjével, Harmath Henivel keressük a válaszokat és ezúttal egy Apukát is megkérdeztünk a személyes tapasztalatairól!

apa_beszoktat.jpg„Alapesetben az szokott lenni az elsődleges ok, amiért Apa „nyeri meg” a beszoktatással járó feladatokat, mert Anyának váratlanul, vagy a vártnál hamarabb kell visszamenni dolgozni – kezdi gondolatait Heni, a Baby Bocsok vezetője. Ebben az esetben sakk matt helyzet van. Találkoztunk már azzal a helyzettel is, hogy Apa vállalkozó, szabadabb az időbeosztása és ezért vállalta fel ezt a szerepet, vagy pedig a tesó érkezése tette egyértelművé, hogy Apának kell ezt a feladatot magára vállalnia. Kevés az a tudatos szülő, akiknél azért esik Apára a választás, mert Apa könnyedebb, nyugodtabb, kevésbé babusgató szellemisége jó a gyereknek, pedig ez lenne az egésznek a legnagyobb előnye. Természetesen csak abban az esetben, ha ezt egy munkahely lehetővé teszi!”

Az Édesanyától való elválás – lássuk be - minden gyereket és Anyukát megvisel. Apánál sincs ez feltétlen másként, csak Apa sokkal higgadtabban tudja lereagálni, az amúgy Anyának, Anya személyének és pozíciójának kijáró elérzékenyülést. Az Édesapák sokkal racionálisabbak tudnak lenni egy ilyen helyzetben, jobban el tudják fogadtatni a gyerekkel, hogy egy korszak lezárult és most bölcsődébe megyünk! „Több esetben megfigyeltük már mi gondozónők is, hogy Apáról nem kell a kicsiket lefejteni, nincsenek hosszú könnyes búcsúk, átsírt reggelek. Az Anyával kialakított szoros szimbiózisból kevés gyerek bomlik ki könnyen, de mivel az Apukák szerepe a gyereknevelésben leginkább a lazaság, a játék, így az elválás is általában könnyebb tőle” – hangsúlyozza Heni.

Az is tény, hogy a gyerekek nagyon rugalmasak, ha a beszoktatási folyamatot az elejétől a végéig ugyanaz a személy – jelesül a család férfi tagja – teljesíti, akkor a kicsi ezt fogja normálisnak értékelni, fel sem merül majd benne, hogy „na de engem most miért nem Anya szoktat be”. Egy másfél-két éves gyereknél még nagyon fontos az állandóság, így, ha ezt a beszoktatásnál is biztosítani tudjuk neki, akkor nem lesz gond!

„Nálunk a kezdetek kezdete óta megosztott felállásban zajlik a gyerekek nevelése, ellátása. Ugyanúgy altattam, pelenkáztam mindkét gyerekemet, mint a felségem. Számomra teljesen természetes volt, hogy a bölcsis beszoktatásból is kiveszem a részem – tudjuk meg Pétertől, aki a tavalyi évben szoktatta be hozzánk kislányát. A fiamat oviba, a lányomat bölcsibe szoktattam, mert így jött ki a lépés. Minden teljesen simán ment. Igyekszem úgy szervezni az életemet és a munkámat, hogy minőségi időt töltsek a gyerekeimmel és ez a beszoktatásban is meglátszott. Teljes bizalommal viseltettek irántam. Elmagyaráztam nekik, hogy ebéd, alvás, uzsi után jövök és úgy is volt! A bizalom a kulcsa mindennek, ha az megvan akkor szerintem szuper közös élmény Apával egy bölcsődei beszoktatás is!”

További információ bölcsődénkről: https://www.facebook.com/BabyBocsokBolcsi/

Érdeklődés és jelentkezés: 06-70-546-28-24

Bölcsődei beszoktatás kíméletesen

A bölcsődei beszoktatás minden szülő életében sarkalatos pont, hiszen a többség síró, jajveszékelő kicsiket vizionál, pedig ez egyáltalán nincs így, nem is szabad, hogy így legyen! Bölcsődénkben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a beszoktatás egy jól megtervezett, stabil alapokon nyugvó, törésmentes időszak legyen a picik életében. Azt valljuk, hogy ha az alapokat megfelelően fektetjük le, akkor arra lehet megfelelően építkezni és ez mindhárom résztvevő fél – szülő-gyerek-pedagógus – közös érdeke!

Fontosnak gondoljuk, hogy a beszoktatás alatt – lehetőség szerint - ugyanaz a személy kísérje végig a gyereket, ez a szülő lehet akár az Édesapa is, vagy valamelyik Nagyszülő, ha olyan viszonyban van a gyermekkel! A folyamatot a leghatékonyabban az tudja segíteni, ha a szülők elfogadják a szakember tanácsait és együttműködnek a pedagógussal. Ez a fajta összhang a gyerek szemében is a bizalmat építi. A Baby Bocsokban a beszoktatás 2 hétig tart, rövidebb idő egy ilyen kicsi gyermek esetében még nem elegendő a bizalom felépítéséhez!

beszoktatas_kimeletesen.jpg

A beszoktatás folyamata

Az első napon otthoni reggelizést követően 9 óra felé érkeznek meg a beszoktatásra váró gyerekek és mindösszesen 1,5 órát töltenek a csoportszobában, a gyerekek körében. Ugyanez ismétlődik a második napon is. A harmadik-negyedik napon már 2 órát tölt a kicsi a többi gyerekkel, megkezdődhet a bevonása a napi rutinba. Csatlakozhat az udvari játék során, bekapcsolódhat a foglalkozásokba, kiveheti a részét a tisztálkodási rituálékból, szülői kíséret mellett,  ha a kicsinek igénye, érdeklődése mutatkozik rá. Ennek az első néhány napnak az a lényege, hogy a gondozási teendők fokozatosan átkerüljenek a szülő kezéből a gondozónő kezébe. 

A „protokoll” szerint egy klasszikus pénteki napon már először reggelizik és ebédel a kisgyerek a bölcsődében, és körülbelül 3 órát tölt a csoportban. Az 5. napra általában elég fáradtak is a kicsik, így a hétvégét követő pihenés után, hétfőn ugyanez a program ismétlődik, szintén bölcsődei reggelizéssel. Fontos, hogy a második-harmadik napon már rövidebb időkre a szülő is magára hagyja a kicsit a gondozónénivel, ezt az időtartamot fokozatosan növelik a beszoktatás alatt. Kezdetben 5-10 perc, majd a hét végére már akár néhány órára is elmehet a szülő. Ezeket az időtartamokat minden esetben a gondozó javasolja, sokéves tapasztalatuk alapján már  meg tudják becsülni, hogy mennyi idő lesz elegendő – se nem sok, se nem kevés – a kicsinek, hogy ezeket az elválási fázisokat könnyen kezeljék.

 A második héten némiképp felgyorsulnak a folyamatok: a gondozónő aktívabban bekapcsolódik a gondozási folyamatokba, és már a közös ebédelés is a napirendbe illeszkedik. A 6-8. napon pedig már az ottalvás is kilátásba kerül. A beszoktatás alatt az alvás jelenti a legnagyobb nehézséget, ezért a szülő még a második hét végéig is tartózkodjon a bölcsőde környékén az elaltatás ideje alatt, illetve az ébredés időpontjában, ha azt a gondozónő kéri.

Fontos, minden törekvésében támogassuk és bátorítsuk a gyerekeket, de a legfontosabb, hogy semmit sem szabad erőltetni.

Praktikus tanácsok

 Nem árt felpakolni váltás ruhával, a bölcsődében még bőven előfordulnak balesetek, így azt jó, ha tartunk a szekrénykében. Váltócipő mindenhol elvárás és kényelmesebb is a gyereknek. Ne maradjon otthon a vígasz állatka, a cumi, a rongyi. Nálunk a pelenka is biztosított, de sok bölcsiben sajnos nem képezi a szolgáltatás részét. Idény jellegű ruhákkal is érdemes felpakolnunk magunkat: esőkabát, gumicsizma, kesztyű, sapka, naptej, nyári kalap! Ezek lesznek a legszükségesebbek!

A gyermeket pedig sok beszélgetéssel, örömteli várakozással tudjuk felkészíteni, valamint az is segít, ha minél nagyobb önállósságra szoktatjuk őt már otthon. Sokat tud segíteni, ha tud egyedül öltözni, enni – vagy legalábbis próbálkozik vele – és nem csak anyával, otthon aludt eddigi életében.

Gördülékeny beszokást mindenkinek! �

További információ bölcsődénkről: https://www.facebook.com/BabyBocsokBolcsi/

Kézműveskedés, a kreativitás motorja

A kicsik talán legkedveltebb tevékenysége a bölcsődében – a sok játék mellett - a kézműveskedés. Mindent szívesen kipróbálnak, legyen az festés, színezés, gyurmázás, ragasztás, gyűrés, tépés, hajtogatás, stb. Nem is gondolnánk, de ma már a legalapvetőbb – otthon is fellelhető – apróságokból lehet a legszínesebb, legvarázslatosabb dolgokat létrehozni. S hogy miért olyan vonzó tevékenység ez számukra? Kiderül cikkünkből, Harmath Henriett, bölcsődevezetőt kérdeztük!

kezmuves.jpg

A gyerekek azért szeretik különösen a kézműves foglalkozásokat, mert mindig valami érdekes dolgot készítünk, rendszerint érdekes, nem mindennapi technikával. Festeni eleve nagyon szeretnek, élénk, figyelemfelkeltő színekkel találkoznak, ráadásul egyből eredménye van annak, amit csinálnak! Legyen az ecset, parafa dugó, vagy egy ujjacska, elég csak belemártani a festékbe, és már is kész a produktum, amit ráadásul ő maga alkotott. Ez rendkívüli büszkeséggel szokta eltölteni őket, ami nagyban hozzájárul az önbizalmuk egészséges fejlődéséhez!

Az alkotási vágyat a gyurmázással is könnyedén ki lehet elégíteni! Alma, csigabiga, kukac, labda, egy sor, számukra könnyedén értelmezhető dolog, amit ő maga hozott létre. Melyik 2-3 éves gyermek ne lenne ettől boldog? Az alkotás során fejlődik a finommotorikus képességük, a szem-kéz koordináció, az esztétikai érzékük, a tevékenység pedig hosszabb ideig is leköti őket, ami akaratlanul is a figyelmüket és a koncentrációs képességüket serkenti! A legkülönfélébb eszközökkel dolgozunk! A tenyér és talplenyomat nagy kedvenc, hiszen az csikizi őket és össze tudják „piszkolni” a kezüket legálisan! Újrahasznosításnak sem utolsó eszközök is rendelkezésre állnak, legyen szó akár a wc-papír gurigáról, papír tálcáról!

Hatalmas alkotókedvvel rendelkeznek, az alkotások, amik kezeik közül kikerülnek, szépek, színesek. Az ilyen alkalmak nekünk is sok lehetőséget biztosítanak arra, hogy szélesebb körben vonjunk be ismeretanyagot is! Természetesen átvesszük a színeket, de készülünk a jeles alkalmakra is, beszélgetünk azokról! Festettünk már zászlót március 15-e alkalmából. Anyák napjára is mindig készítünk valami apróságot, általában virágot! De nem maradhat ki a Mikulás és a Karácsony sem. Ha valahol kirándulunk, akkor általában annak emlékére is mindig készül valami, almaszüret után például almákat festegettünk, a Medveparkban tett túránk után mackókat készítettünk papírtányérból! Ezeket az alkalmakat különösen szeretik, hiszen a saját emlékeikből merítkeznek!

Rengeteget fejlődtek a kicsik év eleje óta, egyre szebben festenek, egyre ügyesebben használják az eszközöket is, ami az óvodában is fontos szempont lesz. Érdeklődésük pedig határtalan. Mindent azonnal ki akarnak próbálni! Ebben az előmenetelükben pedig nagyon fontos, hogy támogatásra és bíztatásra leljenek, hiszen ettől fejlődik az önbecsülésük!

A kirándulások és közös élmények szerepe a gyerek fejlődésében

A bölcsőde, - ahogy ezt már sokszor említettük - sok gyer­mek éle­té­ben az első igazi szocializációs közeg. A társas viselkedés alapjait itt tanulják meg a közös étkezésektől kezdve, a foglalkozásokon át, a közös élmények megszerzéséig. De miért is olyan fontosak a közös élmények? Erre keressük most a választ!

Almaszedéstől a medveparkig

Bölcsődénk programjának szerves része, hogy - időjárástól függően- hónapról hónapra új és izgalmas élményekkel tarkítjuk a kicsik mindennapjait. Jártunk már velük állatkertben, almaszedésen, hamarosan készülünk velük a Veresegyházi Medveotthonba.

Ezeknek a közös kirándulásoknak, élményeknek azért van jelentőségük, mert minden egyes ilyen kirándulás a nevelési témakörünkbe illeszkedik bele, annak feldolgozását segíti elő. Általában a kora őszi szezonban szoktunk almaszedést beiktatni, ilyenkor az őszhöz, az elmúláshoz kötődő dalokat tanulunk, almát festünk, almával kapcsolatos kézműves dolgokat készítünk. Ennek mélyebb értelme, hogy a kisgyerek saját tapasztalatai alapján szerez tudomást az őt körül ölelő világról! Sárga alma, piros alma, zöld alma, egy sor olyan ismeret, amelyet egy 2-3 éves gyerek játszva tanul meg a formáktól kezdve a színeken át, ízlelnek, tapintanak, mindezt játékosan, az életkori sajátosságaikat figyelembe véve.

Szabálytudat

Nagyon fontos, hogy ezekre a helyekre mindig együtt megyünk, ami erősíti a közösséghez tartozás érzését. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen programok előtt mindig felvázoljuk a gyerekeknek a szabályokat, így a szabálytudatuk is erősödik! „Nem nyúlunk be a kerítésen! Nem törjük le a fa ágát!” Egy sor olyan instrukció, amely egy 2-3 éves gyerek számára könnyen értelmezhető, könnyen betartható, a hozzá kapcsolódó magyarázatból pedig rengeteget profitálnak a kisebbek.

Mozgás

Legyen szó akár közös szánkózásról, állatkertről, almaszedésről, vagy egy kiadós sétáról a közeli parkban, mindegyik tevékenység átmozgatja a gyerekeket. A mozgás nem csak fizikai értelemben válik a gyerkőcök hasznára, „nagymértékben segíti az észlelést, a tapasztalatszerzést, alapját képezi a magasabb gondolkodási funkcióknak, a beszéd egyik feltétele.” / Forrás: Meteoklinika/ Ezeket a fejlesztési területeket bölcsődénk kiemelt fontosságúnak tartja!elmeny.jpg

Élménypedagógia

A kirándulásaink tapasztalatait könnyedén építjük be a mindennapokba, nevelőinknek is megvan a kapaszkodó a foglalkozásokon, amelyeket alkalom adtán elő tudnak húzni: „emlékszel, amikor az állatkertben megsimogattuk a kis kecskét”? Hangzik sokszor! A gyerekek az ismereteiket a saját tapasztalataikra fűzik fel, ez egyfajta élménypedagógia, amelyben a tudás aktívvá, életszerűvé válik. Ki ne akarna így „tanulni”?

 Bölcsődénk szeptemberben új csoportokat indít, várjuk gyermekeitek jelentkezését!

Részletek: info@babybocsok.hu és 06-70-546-2428

Óvodaérettség, menni vagy nem menni, ez itt a kérdés!

Nyakunkon az óvodai beiratkozás, sok szülőben merül fel a kérdés, hogy vajon óvodaérett-e a gyerekem? Egyáltalán létezik-e az a kifejezés, hogy „óvodaérettség”? Cikkünkkel szeretnénk egy kis segítséget nyújtani a hezitáló szülőknek, hogy mik azok a fejlődési mérföldkövek, amelyeket nem árt szemügyre venni gyermekünk óvodai beiratkozása előtt. Meglehet, hogy érdemes még egy kicsit a bölcsiben gyakorolni, mielőtt végleg az óvoda mellett döntünk! A Baby Bocsok Bölcsőde vezetőivel Ákoshegyi Mártával és Harmath Henriettel beszélgettünk.

Alapvetően el lehet mondani, hogy a gyerekek többsége 3-3,5 éves korára válik óvoda éretté, azonban a gyerekek fejlődésében, jellemzően 2 éves kort követően elindul egy szocializációs igény, amelyet sokszor már a szülők nem tudnak kielégíteni. Zenebölcsi, külön torna, festegetés, gyurmázás otthon, játszóterezés, baba bulik, de még mindig kevés, a gyerek látszólag unatkozik. Biztos ismerősen hangzik – kezdi gondolatait Ákoshegyi Márta.

A 2-2,5 éves gyerekek szüleiben sokszor merül fel, hogy majd az ovival ez biztosan megoldódik, és inkább kivárnak, hogy aztán – szinte napra pontosan – 3 évesen közösségbe írassák gyermeküket. De vajon biztosan ez a jó döntés? És vajon ténylegesen el tudja kezdeni 3 évesen az ovit? – teszi fel a nagy kérdést Márta, a Baby Bocsok vezető-helyettese. „Fontos tudni, hogy manapság borzasztóan túlterheltek az óvodák, így a gyerekek többsége nem is tudja megkezdeni a beszokást 3 évesen, csak hónapokkal később. A szülő nem tud időben visszamenni dolgozni, állandó probléma a kisgyerek felügyelete, vagy épp a beszoktatás történik meg kutyafuttában, csakhogy a munkába állás idejében megtörténjen. Lehet érdemes lett volna 2-2,5 évesen inkább a bölcsit választani? – teszi fel az elgondolkoztató kérdést Márta.ovodaerettseg.png

Nem a megismert dalok száma határozza meg az óvodaérettséget és nem is az, hogy 5-ig, vagy 10-ig tud elszámolni a kicsi. Ennél sokkal mélyebbre kell ásnunk! Az óvoda már feltételez egyfajta önállóságot, amely feltehetően egyáltalán nem jelent problémát azoknak a gyerekeknek, akiknek volt alkalmuk a bölcsődében némi rutinra szert tenni. Egy tépőzáras cipő bekapcsolása, sapka felvétele, kanállal evés, játékok elpakolása egyáltalán nem szokott gondot jelenteni egy vérbeli bölcsisnek, akik azonban ebből kimaradtak, ott érdemes a szülőknek erre külön figyelmet fordítani! Gyakoroljunk otthon, tegyünk kísérletet egy zokni felvételére, adjunk evőeszközt a picúr kezébe, ezzel is elősegítve, hogy az első napok bizonytalanságai mellett ezek a feladatok gördülékenyen menjenek majd – sorolja a jó tanácsokat Harmath Heni.

Az önállóság témaköréhez kapcsolódik a szobatisztaság is, amely szinte minden óvodában alapkövetelmény. Na persze nem arról van szó, hogy nem megengedett egy-egy „baleset”, de az mindenképp feltétel, hogy a gyerek egyértelműen jelezze, hogy wc-re szeretne menni. A bölcsődés gyerekek általában itt is jelentős előnnyel indulnak, hiszen nekik volt lehetőségük már jó előre gyakorolni, hajtotta őket a kíváncsiság, hogy ha a kisbarátnak sikerült a wc-be, akkor vajon neki is fog? Nem szabad elfelejteni, hogy a szobatisztaságot nem lehet erőltetni, arra a gyereknek meg kell érnie. Belső indíttatás kell hozzá, amely ha még 3 évesen sem valósul meg, akkor ezzel nem szabad stressz helyzetbe hozni a kicsit, mert csak rosszabb lesz. A bölcsiben ez még nem alapkövetelmény, nyugodtan lehet gyakorolni – neveti el magát Heni.

 Szót kell ejteni a megfelelő kommunikációs fejlettségről is! Nem kell, hogy a gyermek összetett mondatokban beszéljen, ez nem elvárás 3 éves korban, de mindenképpen ki kell tudnia fejezni magát. Óvónő, dadus, csoporttársak, akikkel mind-mind kapcsolatot kell létesíteni. Szólni, ha baj van, elkérni egy játékot, segítséget kérni az öltözésnél, csak hogy néhányat említsünk.

Ami viszont még kiemelendő, hogy érettnek kell lenni az elválásra! Sírás nélkül ez aligha elképzelhető, talán nem is jó, ha egy gyerek sírás nélkül szokik be. Sok szülő meséli, hogy „nem akarja kétszer ezt a kálváriát végigcsinálni, amit a beszoktatás jelent. Pedig ez nincs így! Az a gyerek, aki egyszer már elfogadta az elválás gondolatát – akár ovis, akár bölcsis korában – annak ez már többször nem jelent gondot. Egy a fontos, hogy az óvónő felé áradó bizalom felépítésénél jelen legyen a szülő, akár anya, akár apa! – zárja gondolatait Márta.

A bölcsőde, mint szocializációs közeg!

Hamarosan esedékessé válik a szeptemberi bölcsődei beiratkozás és nekünk szülőknek bizony intézményt kell választanunk! Korábban már írtunk nektek egy cikket azokról a legfontosabb tudnivalókról, hogy milyen előnyöket is jelent a gyermek és a család számára a bölcsi szerető közege, de nem mehetünk az egyik legfontosabb szerepe mellett sem, amely a szocializációs nevelés.

A bölcsődei szocializáció kedvező hatással van a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésére, jótékonyan hat a kommunikációs és szociális képességek fejlődésére. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Bölcsődénkben, egy csoportban 2 állandó nevelő és egy dadus van napi szinten a gyerekekkel, így megvalósulhat a valódi kiscsoportos nevelés, ahol egy gondozóra 5-6 gyerek jut. Ennek célja egyértelműen az, hogy a fejlődéshez szükséges személyes légkört biztosítsuk, a maximális odafigyelést és törődést megadjuk nekik. Nem elhanyagolható, hogy mindezt egy derűs, jó hangulatú, vidám, színes épületben tegyük, mert az alapjaiban járul hozzá a pozitív kép kialakulásához, megőrzéséhez, a biztonságérzet elmélyítéséhez. Ne feledjük, hogy a gyermek csak ott érzi jól magát, ahol biztonságot és szeretet kap!img_5151.JPG

Egy pici gyereknek még nagyon fontos, hogy meghallgassák, hogy a kérdéseit feltehesse, és az megválaszolásra kerüljön. Egy 1-2 éves kisgyermeket még minden érdekel, mindent meg akar fogni, szagolni, tapintani, hiszen számára most nyílik ki a világ. A szocializáció szempontjából alapvető fontosságú hogy gondozó nénije ebben támogassa, türelmes elfogadó, nyitott legyen, egészséges kíváncsiságát kielégítse, a világra való rácsodálkozását megmagyarázza.

A gondozó személyisége kihat a gyermek személyiségfejlődésére is, hiszen erre az időszakra esik az éntudat kialakulása és kibontakozása. Nagy hatással van a gyerekre a gondozó néni, mint utánozható minta. Új szavakat, szófordulatokat leshet el tőle, hazaviheti a tőle tanult dalokat, mondókákat. Fontos, hogy a gondozó mindig jó példával álljon elő, bizalmat ébresszen a gyerekben, mert ez adja a gyermek érzelmi fejlődésének alapját, amelyre majd a későbbiekben építkezhetünk.

A bölcsődés kisgyermek a nyelvelsajátítás érzékeny időszakában van. Hegyezi a fülét, ismétel, utánoz, ezért is lényeges, hogy a gondozó milyen mintát nyújt neki. Nemcsak a tiszta, érthető beszéd, hanem a helyes nyelvhasználat is ide tartozik, nem mindegy milyen a gondozó nyelvhelyessége, nyelvi igényessége.

A bölcsődei nevelés fő feladata a Baby Bocsokban az alapvető szokások kialakulásának az elősegítése! Semmit sem erőltetünk, ha látjuk a kezdeti lelkesedést, akkor abban a törekvésében mindenképpen támogatjuk a gyerekeket, legyen az evés, öltözködés, tisztálkodás. Ez sokszor megkönnyíti a szülők feladatát is a helyes szokások kialakításában, legyen az a szobatisztaság vagy akár az otthoni evőeszköz használat.udvar.png

Nem elhanyagolható tényező a gyermek mindennapi környezete! A tiszta, rendezett csoportszoba, a mozgásigényt kielégítő biztonságos és rendezett udvar! Különösen fontos, hogy intézményi keretek között kapják meg az egészséges fejlődésükhöz szükséges feltételeket: az életkornak megfelelő játékokat, fejlesztő játékokat, mesekönyveket, egészséges ételeket, rendszeres orvosi ellenőrzést. Ekkor tanulják meg, hogy hogyan óvják a rendet, a tisztaságot, a személyes higiénia fontosságágát. A Baby Bocsok nevelői abban hisznek, hogy a bölcsőde a szocializációs fejlődés első mérföldköve és egyben építőköve, amelyre majd az óvodai nevelés tovább tud építkezni, így ennek megalapozására nagyon nagy hangsúlyt fektetünk.

Tudj meg többet a Baby Bocsok Bölcsődéről: www.babybocsok.hu +36-70-546-28-24

Beiratkozásunk a szeptemberben induló csoportjainkba elindult! Részletek, Harmath Henriettnél a fenti elérhetőségeken. :) Várunk Titeket szeretettel bölcsi nézőbe! :)

Az önállósodás jelentősége a bölcsődében

A bölcsődei beszoktatást követő – esetenként könnyekkel és szomorúsággal teli – időszak után elérkezik a boldog fellélegzés időszaka a szülők életében. Túl az első betegségeken, mikor már a kicsi képes egy huzamban akár 2-3 hónapot is eltölteni a bölcsiben az önállósodás apró, nagyon biztató jeleit vehetjük észre csemetéinken.onallosodas.jpg

Fogmosás, evés, alvás, öltözködés, egy sor olyan tevékenység, amely bizony egy 1-3 éves gyereknek még nem képezi a napi rutin részét, azonban a bölcsődei csoportba bekerülve, napról napra, lépésről lépésre vesznek át – rendszerint egymástól – olyan mozdulatokat, amelyeket mi szülők eddig még nem tapasztaltunk. Ügyesen felkotorja az ételt a villára, aprócska kezeiben megtartja a poharat, egyedül húzza fel a cipőjét, sapkáját, vagy a legszélsőségesebb esetben akár a pelenkát is elhagyja egyik napról a másikra! Kinek ne lenne ideális ez a helyzet? De más megközelítésben: miért is olyan nagy szó az önállósodás? Miért is olyan nagy szó ez?

Egy ilyen kicsi gyermekben, ahhoz, hogy az önállósodás folyamata elinduljon, testben is és lélekben is, komoly fejlődési folyamaton kell végigmenni. Mindenek előtt biztonságban kell, hogy érezze magát, amihez nagyfokú elfogadás, szeretet és ösztönzés szükséges, elsősorban gondozóitól, másodsorban a társaitól, kis barátaitól. Elegendő időre van szüksége a megfigyelésekhez, majd a próbálkozásokhoz, hiszen ezek fokozzák aktivitását. Fontos hogy pozitív megerősítést és visszajelzést kapjon. Ha a gyerekben kialakult a bizalom, az arra sarkallja, hogy kipróbáljon új dolgokat, ha magabiztosnak, kompetensnek érzi magát, az elősegíti az önállósodási törekvéseit.

A Baby Bocsokban a nevelés alapja a pozitív megnyilvánulások támogatása, megerősítése, elismerése. Fontosnak tartjuk, hogy támogassuk, ösztönözzük a gyerekeket. Ha valami új dolog iránt tapasztaljuk a nyitottságát, akkor abban támogassuk, pozitív lökést adjunk, ha megtorpanást érzünk.  A gyermek számára a saját magáról alkotott kép, - az én tudat fejlődésén belül-, elsősorban a környezetből felé irányuló megnyilvánulásokból, impulzusukból alakul ki. Ezért tartjuk nagyon fontosnak a pozitív megerősítést, azt, hogy a megnyilvánulások, amelyek a gyereket érik nap, mint nap pozitív, én erősítő impulzusok legyenek. A dicséretnek és elismerésnek, kiemelt fontosságú szerepe van nemcsak otthon, de a közösségben is.

Érdemes ezekre otthon is odafigyelni és segítségére lenni ebben a - számára nagyon bonyolult - tanulási folyamatban. Ha otthoni közegben is támogatásra talál az csak tovább erősíti az önbizalmát és az addig még csak szárnypróbálgatásnak tűnő tevékenységek hipp hopp a napi rutin részévé válnak!

 

További információ bölcsődénkről: www.babybocsok.hu

Látogassatok el Facebook oldalunkra is: https://www.facebook.com/BabyBocsokBolcsi/

 

Játékos angol a bölcsiben

A nyelvtanulás korai szükségességéről megoszlanak a vélemények még a szakemberek között is. Sokan érvelnek azzal, hogy ugyan mi szükség van erre ilyen pici korban? Egy 2-3 éves gyereknek még nincs értelme nyelvet tanítani, hiszen úgyis elfelejti.

Mi itt a Baby Bocsokban úgy gondoljuk, hogy a gyerekek legfogékonyabb időszakában érdemes ezzel a területtel is foglalkozni, azaz 1-3 év kor között, amikor még nem tanulásként éli meg, hanem egy remek programnak. Gondoljunk csak bele a kétajkú szülők kisgyermekének helyzetébe vagy azokba a helyzetekbe, amikor a gyerek nagyon kicsi korban kerül egy idegen országba a szülőkkel. A picik sokkal hamarabb tanulják meg a nyelvet, a játszótéren vagy a bölcsődében, mint mi, szülők.

learnenglish_1.jpg

Megkérdeztük bölcsődénk angol anyanyelvi pedagógusát, Mártit is, hogy ő hogyan vélekedik erről?

Én napi szinten tartok gyerekeknek játékos angol foglalkozásokat, sok énekkel, mozgással, mesével és kornak megfelelő szituációs játékokkal tarkítva. Hiszek benne és több éves tapasztalatom is igazolja, hogy a nyelvtanulást minél fiatalabb korban kell elkezdeni. 

Ekkor még a gyermek játékosan, könnyedén, észrevétlenül sajátítja el az angol nyelvet mindenféle stressz és gátlások nélkül.  Mire a gyermek óvodába, iskolába kerül, már van egy angol alap tudása, amit bölcsis korban játékosan szerzett meg. Így az óvodában, iskolában is sikeresebb és magabiztosabb lesz a nyelvtanulásban.

 Az agyuk ekkor még olyan, mint a szivacs, csak úgy szívjak magukba a tudást. Így van ez az angol nyelvvel is. A mai világban elkerülhetetlen az angol nyelv használata a felnőtt életben. Minél korábban kezdik a gyerekek (akár 1-3 éves korban), annál nagyobb előnyre tesznek szert későbbi tanulmányaik, életük során.  Az angol nyelv ismerete magabiztosabbá teszi a gyerekeket és nyitottabbak lesznek más kultúrák iránt is. Nekem a legfontosabb célom, hogy megszeressék, természetes legyen a gyerekeknek az angol nyelv használata a mindennapi életben, és hogy merjenek megszólalni angolul.

Márti szavai alapján és saját meggyőződésünk szerint is biztatnánk minden kedves szülőt, hogy aki csak teheti, biztosítsa akár már pici korban a játékos idegen nyelvi fejlesztést. Erre mi itt a Baby Bocsokban lehetőséget nyújtunk, heti 3 alkalommal.

Bölcsődénk megüresedett helyeire várjuk gyermekeitek jelentkezését!

Részletek: info@babybocsok.hu és 06-70-546-2428