Bepillantás egy bölcsőde életébe

Zenebölcsi a Baby Bocsok Bölcsiben, Szank Angélával

2017. november 09. - Baby Bocsok

Ahogy azt már sokan tudjátok november 24-én útnak indul a Baby Bocsok Mini Club, immáron nem csak saját bölcsiseink, hanem a legkisebbek szórakoztatására!

Első alkalommal tart majd Zenebölcsit Szank Angéla a Baby Bocsok Bölcsődében a piciknek, a nagyobbak, a Baby Bocsok, már jól ismerik Őt! 

Kutatások ezrei bizonyítják, hogy már az anya hasában lévő magzatoknál is megnyugvást idéz elő a zene. A lágy gyermekdallamok, altatódalok, mondókák hatására a legtöbb csecsemő megnyugszik, a lényeg csupán a dallam, a ritmus és természetesen az Édesanya hangja. A legtöbb Édesanya ösztönösen tudja, hogy gyermekének mennyire jót tesz, ha énekel neki, ha együtt mondókázik vele, hiszen a zene nagymértékben hozzájárul a ritmusérzék kialakulásához, az esztétikai érzék fejlődéséhez és a beszédtanuláshoz. A dalok elsajátításával ismereteket, tudást is szerez a gyermek, olyan érzéseket is megtapasztal, amely számára még nem teljesen felfogható, de egészséges lelki fejlődéséhez elengedhetetlen. A közös éneklés nemcsak örömforrás, hanem egy olyan élmény is, amely ráébreszti a gyermekeket a zene szépségére, segíti őket a jellemfejlődésben, és nem utolsó sorban igazi összetartó közösséget kovácsol. 

A Baby Bocsok Mini Cubban Szank Angi olyan cirógatós, ölben ülős, babusgatós játékokat tanít meg nektek, amelyek segítségével Ti is láthatatlanul fejleszthetitek gyermekeiteket.

angi.jpg"Megtanítom Nektek, hogy hogyan lehet a mindennapi életetekbe játékos módon becsempészni ezt a foglalkozást. Egészen biztos vagyok benne, hogy 2-3 alkalom után, már gyermeketek fogja otthon kezdeményezni a közös zenélést. Hogy mit adhattok így a piciknek? Én a saját gyermekemen tapasztaltam meg a közös zenélés jótékony hatását! Észrevehető volt mind a beszédfejlődésében, mozgásfejlődésében. A Kerekítő módszertan alapjaira építem fel foglalkozásaimat. Zeneterapeuta vagyok, ezt alkalmazom a Zenebölcsiben is és három hangszeren játszom!" :) /Szank Angéla, Zeneterapeuta/

 Várunk titeket sok szeretettel a Baby Bocsok Mini Clubban! 

Bejelentkezés Zenebölcsire:

https://goo.gl/forms/sT8duB9CbMRDGL713

További információ: http://babybocsok.hu/index.php?page=miniclub

06-20-454-45-42

A bejegyzés trackback címe:

https://babybocsokbolcsode.blog.hu/api/trackback/id/tr1813218257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.